Többen kérték pl. a kedvenc fórumomon és személyesen is, hogy mutassam meg itt a blogban a sapkát amit még korábban egy megunt polár pulóver ujjából készítettem.
Kisfiam kinőtte hálózsákját és szükség volt nagyobbra. Így aztán kinyitottam a szekrényt és előkotortam egyik már nem használatos pulóveremet. Kicsit rövidebb volt, ezért megtoldottam még polár anyaggal. Varrtam bele hosszú zippzárat és lett megkötője a nyakrészen, így lett hálózsák.
Az ujja szélesnek bizonyult és hosszúnak is a zsákhoz, ezért a kellő méret levágása után picit gondolkodtam, mi legyen a maradékból? Hirtelen rápróbáltam a gyermek fejére, nagyobb volt, adta magát, hogy legyen sapka! :-)
Ősz volt, hűvös is, szóval jól jött. Íme.
:-))
Ez itt pedig a hálózsák. Elnézést, akkor nem volt időm vacakolni a szépen beállított fotózással, csak hamar lekaptam. Azért a lényeg látszik, ugye? :-)
Másik sapka nem olyan régen készült, ez tavaszi. Igaz, még ősszel vettem ezt a szép Barka fonalat, maradékából készült ez az autós sapka. Az applikáció gyapjúfilcből készült. Remélem hamarosan szolgálok akciós képekkel is. Addig ízelítőül ez.
Mit szóltok?
S születtek akciós képek, bár fiacskának nem volt éppen rózsás kedve. A karomon ülve hagyta csak magát.
Angyal fiú kék sapkában :-)
2011. április 10., vasárnap
Sapkák
Címkék:
hálózsák,
horgolás,
recycling,
újrahasznosítás,
varrás
2011. április 6., szerda
PIF játék!
Szervusztok.
Nálunk ismét bacik teszik izgalmasabbá az életet, mindkét gyermek a nyakamon lóg, így néhány dolog még mindig várat magára.
Addig is, eleget téve korábbi ígéretemnek, íme a játék!
1.Bárki játszhat, akinek van blogja.
2. Az első három ember, aki megjegyzést ír erre a bejegyzésre, olyan ajándékot fog kapni tőlem, amelyet saját magam készítek.
3. Ezt az ajándékot az elkövetkező 365 napon belül el fogom juttatni hozzá.
4. Cserébe ezt a felhívást hirdessétek meg a saját blogotokban, a képet felhasználhatjátok.
Sárinál láttam és jelentkeztem a játékra.
Mostantól várom azt a 3 kedves bloggert, akik elsők közt hagynak megjegyzést e bejegyzésnél.
Hajrá! :-)

A szabályokról:

2011. március 31., csütörtök
Eltűnés
Eltűntem. ismét. nagyon.
Az élet és történései nem igazán veszik figyelembe az egyének tervét az elkövetkező napjaikról, heteikről.
Így aztán könnyen előfordul, hogy az ember ígér, igyekszik, majd valami közbelép és minden borul. Velünk is ilyenek történtek az elmúlt időszakban. Betegségek és egyéb helyzetek voltak akadályozó tényezők.
Azért azt nem mondhatom, hogy lustálkodtam. :-)
Készült egy-két gyerekholmi, természetesen újrahasznosult ruhákból, anyagokból.
Aztán, ami nagy lépés, hogy kerületünkben is megrendezésre kerülő Születés Hete Fesztiválra készíthetek néhány nyereményt. Ez kihívás, öröm és kreativitás, amibe szeretettel vetettem bele magam.
Szorgalmasan készítem az apróbb, nagyobb meglepetéseket, amiket majd akkor osztok meg Veletek, ha már mind készen áll.
Annyit azért elárulok, hogy apróbb-nagyobb kezekbe simuló, kedves, ölelgetni való lények születnek. :-)
Ezen kívül számtalan ötletem van folyamatosan, néhány már tervezve, egy-egy pedig elkezdve várja a kiteljesedést, fotózást.
Azért remélem van aki még ránéz időnként erre a blogra és várja a posztokat.
Annál is inkább, mert hamarosan játékot fogok hirdetni, érdemes lesz nézni és jelentkezni! :-)
Aki örül ennek, máris hagyhat pár szót nekem. :-) várom!

2011. március 4., péntek
Csak szépen lassan... :-)
Biztosan vagytok, akik már várjátok a végeredményeket, mik születtek.
Nos, ha lassan is, de haladok. :-)
Anyukámnál voltunk múlt héten, s varrhattam a 28 éves Textimájával. Mondhatni együtt nőttünk fel az öreg masinával, bár remélem ez a jelző rám nem illik még. :-)
Élmény volt, sőt! Vérszemet kaptam, alig bírom kivárni, míg a nálam lévő varrógépet kipucolják és üzembe állítják! Nagy élmény volt, hogy viszonylag hamar kész lettem egy-egy varrnivalóval. Még akkor is, ha nem tökéletes amit műveltem... azért a profizmus még messzi van. Viszont öröm és lelkesedés az bőven akad!
Közben értek még örömök többfelől is. Egyik, boltos néni, kivel néha beszélgetünk felajánlotta, hogy elhozza nekem a fel nem használt anyagait, Ő már úgy sem varr - mondta. Át is adta a nagy szatyor avatatlan, több méter anyagkupacot; van ám benne minden a csipkétől a műselymen át a pamutvászonig sokféle.
Egy halvány zöldes anyagból csak úgy kívánkozott egy kis semmiség, ezért míg gyerekek aludtak, hamar el is készítettem.
Még többen ígérték, hogy szívesen megszabadulnak gyűjtögetett anyagaiktól, izgatottan várom mindet! :-)
Elkészült az egyik lánykaruha, ezt szerkezetileg varrógéppel varrtam, pántjai és díszei kézzel lettek aplikálva.
Minden porcikája újra hasznos anyagból van: alapja egy megunt felnőtt, nyári szoknya, pántja is ebből, sőt az elején a feltekert fodor is. Közepén a csigabigák gombok, szintén saját készítésűek. :-) és egy kis tüll yoyo, szintén maradékból.
Tetszik ez a maradékból, régiből újat alkotás!
Szóval kis idő míg mindennel elkészülök amit eddig elkezdtem és még fotózom is...
Addig is, mit szóltok a modellen látható ruhához? :-)
Azt talán elárulhatom, hogy neki nagyon tetszik, már fel is vette az óvodába készülődve. :-) édes!

Komoly lehetőség
Régi, kedves Barátom kérésének teszek eleget azzal, hogy közzéteszem gondolatait a világról.
Már csak azért is szívesen teszem, mert nagyon hasznos törekvései vannak, az egész emberiségre kiterjedve. ;-)
Olvasd el miről szól ez, s ha egyet értesz vele Te is küldd tovább ismerőseidnek.
Az felemelő érzés, amikor az ember segíthet másoknak, akár információval. Mint ebben az esetben is.
Íme itt van: http://www.keresztesattila.hu/barter

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)