Biztosan vagytok, akik már várjátok a végeredményeket, mik születtek.
Nos, ha lassan is, de haladok. :-)
Anyukámnál voltunk múlt héten, s varrhattam a 28 éves Textimájával. Mondhatni együtt nőttünk fel az öreg masinával, bár remélem ez a jelző rám nem illik még. :-)
Élmény volt, sőt! Vérszemet kaptam, alig bírom kivárni, míg a nálam lévő varrógépet kipucolják és üzembe állítják! Nagy élmény volt, hogy viszonylag hamar kész lettem egy-egy varrnivalóval. Még akkor is, ha nem tökéletes amit műveltem... azért a profizmus még messzi van. Viszont öröm és lelkesedés az bőven akad!
Közben értek még örömök többfelől is. Egyik, boltos néni, kivel néha beszélgetünk felajánlotta, hogy elhozza nekem a fel nem használt anyagait, Ő már úgy sem varr - mondta. Át is adta a nagy szatyor avatatlan, több méter anyagkupacot; van ám benne minden a csipkétől a műselymen át a pamutvászonig sokféle.
Egy halvány zöldes anyagból csak úgy kívánkozott egy kis semmiség, ezért míg gyerekek aludtak, hamar el is készítettem.
Még többen ígérték, hogy szívesen megszabadulnak gyűjtögetett anyagaiktól, izgatottan várom mindet! :-)
Elkészült az egyik lánykaruha, ezt szerkezetileg varrógéppel varrtam, pántjai és díszei kézzel lettek aplikálva.
Minden porcikája újra hasznos anyagból van: alapja egy megunt felnőtt, nyári szoknya, pántja is ebből, sőt az elején a feltekert fodor is. Közepén a csigabigák gombok, szintén saját készítésűek. :-) és egy kis tüll yoyo, szintén maradékból.
Tetszik ez a maradékból, régiből újat alkotás!
Szóval kis idő míg mindennel elkészülök amit eddig elkezdtem és még fotózom is...
Addig is, mit szóltok a modellen látható ruhához? :-)
Azt talán elárulhatom, hogy neki nagyon tetszik, már fel is vette az óvodába készülődve. :-) édes!
2011. március 4., péntek
Komoly lehetőség
Régi, kedves Barátom kérésének teszek eleget azzal, hogy közzéteszem gondolatait a világról.
Már csak azért is szívesen teszem, mert nagyon hasznos törekvései vannak, az egész emberiségre kiterjedve. ;-)
Olvasd el miről szól ez, s ha egyet értesz vele Te is küldd tovább ismerőseidnek.
Az felemelő érzés, amikor az ember segíthet másoknak, akár információval. Mint ebben az esetben is.
Íme itt van: http://www.keresztesattila.hu/barter

2011. február 26., szombat
Vágyakozás...
... a tavasz után. Már nagyon örülnék színek kavalkádjának, az ébredő rügyeknek, tavaszi esőknek, illatos földnek. ...és a rengeteg, egymás után nyíló színes virágoknak! Ennek még nincs itt az ideje, bár a kiszebábot elégettük, azért nyíló virágokra még várni kell - tudom, hóvirág már kidugta fejét. :-)
Hogy kicsit elhozzam a tavaszt, válogattam fotóimból egy csokorra valót, s elhoztam nektek is, Kedves Olvasók. :) Addig is, míg jövök újabb alkotásokkal, nézegessétek kedvetekre.

2011. február 22., kedd
Mit rejt egy ing?
Figyelmemet ismét az újrahasznosításra irányítottam és kikerestem egy elfekvőben lévő férfi inget.
Szép állapotú, tavasziasnak mondható, főképpen zöld színű, kellemesen puha pamut ing.
Legelőször egy hosszú ruhát gondoltam ki, egyszerű vonalút. Felrajzoltam egy meglévő rövidebb ruhácska segítségével s már vágtam is. Leeső darabok között volt az ing két ujja. Vajon, ebből mi legyen?
A ruhának ujj? Áh, nem. Valami más, valami külön darab... Ekkor fény gyúlt: legyen nadrág! :)
Hamar lánykához mértem és pontosan akkora volt, amekkorának lennie kellett. Szuper!
Elejébe és fenekéhez toldást tettem, ez egy megunt trikó felhasználásából kerekedett.
Igyekeztem úgy forgatni az anyagokat és úgy vágni, hogy minél több eredeti varrás megmaradjon, ez által nekem kevesebb dolgom legyen az egésszel.
Nadrág derekába hátul gumit húztam, elöl pedig egy pólócsíkot varrtam, ami megkötőül szolgál.
Eredeti gombokat levettem s varrtam helyébe virágokat. ezekből lesz még rajta egy-egy.
Akciós képem még nincsen, majd pótolom.
Ruha készül. Mivel mindkettőt kézzel öltögetem, egy kissé időigényes, ám annál élvezetesebb feladat. :)
Tegnap kaptam kölcsön egy régi varrógépet, amint használható állapotú lesz és megtanulom mit is kell csinálni egy géppel, akkor már hamarabb lesznek kész a mindenfélék. Hátránya, hogy hangos, ezért az éjszakai varrás változatlanul kézi marad.
Igen, mert éjjel varrok, akkor van csak nyugalom, csend. Szeretek csendben alkotni.
Íme a nadrág!

2011. február 15., kedd
Újévi alkotások
Új év, új hobbi, mondhatnám. Ám a varrás nem új dolog nálam. Már anyukám is varrt, mikor kicsik voltunk tesóimmal, lehet innét jön a nagy kedv hozzá. Mindent kézzel varrok, ami sokkal időigényesebb, szerintem nehezebb (pl. egyenesen varrni) viszont kedves nekem. Minden esetre időnként előveszem az anyagokat, tűket, ollót, fonalakat és alkotok valami kedvemre valót, vagy gyerekek álmait, vagy valami olyat, ami kihívást jelent.
Most kihívás egy-egy waldorf-manó elkészítése, főleg, ha az ember lányának nem áll rendelkezésre speciális anyag és eszköz. :)
Hiány hamarosan pótlódik, s akkor technikailag sokkal jobb manókkal jelentkezhetek. Nagyon lelkes feladat ilyen kis lényeket formálni! Minden részét szívesen varrtam, tömtem, alakítottam. Anyagon túl, van ezekben a manókban valami sugárzó. Képen látható Manó magamnak készült, kislányom azonban elkérte s most leginkább Ő foglalkozik vele. Naponta főz neki valami finomat, megeteti, majd este elviszi magával aludni. Igen, együtt alszanak, így a legjobb.. :)
Jó feladat volt még lányom farsangi jelmezének megalkotása is, ahol fontos szempont volt az újrahasznosítás.
Ő boszit választott. Nekem eszembe jutott, hogy egy boszinak nem feltétlenül kell rútnak és gonosznak lennie, így lett Jó Boszi a leányzó. :)
Mivel a gonosz boszik színe általában fekete, ezért úgy gondoltam az övé legyen fekete fehérrel és pirossal. Szép apránként születtek meg a paláston lévő minták és a sisak, majd pedig a boszi macskája :) Macska már az utolsó éjszakán készült, ezért gyors segítségként a neten keringő szabásmintákból válogattam egy kedveset.
Sikert aratott a jelmezzel és ami a fő, neki nagyon tetszett.
Azóta készült és életre kelt egy bagoly is, mely saját tervezésű. Természetesen azonnal játszótárs vált belőle, így minden eset kap Ő is vacsorát. :)
Kis Boszink :)
Említést kell tennem régebbi alkotásaimról is.
Született egy zoknibaba, egy születésnapi hűtőmágnes-autó, mécsessel működő lámpaernyő, és egy recycling papírtollra saját tervezésű dekoráció.
Ezek még mind elmúlt ősszel születtek.
Szeretek mindenfélét alkotni, ez látszik is abból, hogy legtöbb dologból csak egyetlen készül. Ez garantálja az egyediségét. :)
Lámpaernyőn látható fa tűt is magam faragtam, egy elhasználódott fejű ecset nyeléből. Fonalat a résébe szorítva, remekül lehet vele szövésmintákat utánozni, vagy ez esetben a lámpaernyő széleit díszíteni segítségével.
Recycling tollból biztosan lesz még több, mert izgat, milyen módszerekkel lehet díszíteni "házilag" egy papír hengert, ha az történetesen egy toll. :)
Kihívás lesz még egy varrott-tömött repülőgép megalkotása, melynek a szabásmintáját is magam szeretném kitalálni. Amint megvalósul, jövök képekkel, ha jól sikerül és valaki kéri, akkor szívesen megosztom a szabásmintáját.
Ezzel zárom is soraimat legközelebbig.
Minden kedves olvasónak kellemes alkotást kívánok!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)